Képviselőtestület

Az egyházközségi képviselő testület a plébánia tanácsa, az, amely – megfelelő szervei útján – betölti a plébániai pasztorális tanács és a plébániai gazdasági tanács feladatait.
A testület feladata, hogy a plébániai közösség célkitűzéseit, Istentől és az Egyháztól kapott küldetésének szellemében előmozdítsa.
A tagok megbízása 5 évre szól.
A testület választott tagjainak száma 1000 hívőig 12, további ezrenként 1-1 tag.

A tagog jelölésénél figyelembe kell veni:

  • hogy a plébánia híveinek lehetőleg minden rétege képviselve legyen életkor, nem,
    foglakozás, és a település földrajzi részei szerint,
  • hogy a jelölt ismerten vallásos és tevékeny hívő legyen,
  • aki valódi feladatot lát majd megbíztatásában, és
  • vállalja a vele járó munkát.

A tagság feltételei:

  • csak katolikusok lehetnek,
  • tartósan az egyházközség területén laknak,
  • legalább egy éve tevékenyen részt vesznek asz egyházközség életében,
  • az egyházi előírások szerint nincsenek kizárva az Eucharisztia vételének közösségéből,
  • megbérmálkoztak,
  • az egyházi adót fizetik,
  • életkoruk 18 – 70 év között van.

A képviselőtestület tagjai:

Hajdu Ferenc plébános, elnök hermasz@vivamail.hu
Tiringer Imre világi elnök, lelkipásztori kisegítő tiringerimre@gmail.com
Dr. Benkó Márta drbenkom@citromail.hu
Bodor András jegyző, lelkipásztori kisegítő abodorp@gmail.com
Dávid Tamás lelkipásztori kisegítő, adatbázis felelős elgnis@gmail.com
Farkas Jánosné adószedő vargafarkas@web.de
Honvári Károly lelkipásztori kisegítő honvari.karoly@t-online.hu
Kováts Anna pénztáros, temetőgondnok kovats.anna.1951@gmail.com
Kunfalvi Viktor lelkipásztori kisegítő kunfalvi.viktor@gmail.com
Légrádi Árpád templomatya arpadlegradi@gmail.com
Négele Nándor lelkipásztori kisegítő negelen@gmail.com
Poszpisek Mária Magdolna pénztáros proposz@upcmail.hu
Stibrányi Márton lelkipásztori kisegítő stiboo@gmail.com
Stibrányi Mártonné karitász vezető stibranyine@freemail.hu
Vajdicsné Engler Andrea sekrestyés, templomdíszítő gloxi@citromail.hu
Valter Péter templomatya waltrend@freemail.hu
Valter Péterné Ági adószedő waltrend@freemail.hu
Vágola Lászlóné pénztáros vagolamagdi@freemail.hu
Zsákovics János temetőgondnok zsakovics@erdlet.hu