Hirdetések

2025. 09. 28.

Évközi 26. vasárnap

 

Hétfő:18 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise elhunyt Katona Imre és Imrénéért

Szerda: 6.15 óra szentmise

Csütörtök: 6.15 óra szentmise

Péntek: 6.15 óra szentmise elhunyt Ferencért

Szombat: Élőrózsafüzér 7.30-kor a Parkvárosi templomból indul,  19 óra szentmise

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétköznap hétfőn, kedden és csütörtökön reggel 6.45-kor, szombaton Élőrózsafüzér 7.30-tól, vasárnap 9.30 szentmise a templomban!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

Kezdődik Szent Polikárp püspök és vértanúnak a filippiekhez írt levele

(Inscriptio; nn. 1, 1 – 2, 3: Funk 1, 267-269)

Kegyelemből van az üdvösségünk

Polikárp és a vele levő presbiterek Isten Filippiben zarándokló egyházának: gyarapodjatok a mindenható Isten és Megváltónk, Jézus Krisztus által irgalomban és békében!

Nagyon örültem miattatok Jézus Krisztusban, a mi Urunkban, mert az igaz szeretet képviselőit barátsággal fogadtátok, és a bilincsbe verteket magatokhoz méltóan elkísértétek. Ilyen bilincsek illenek a szentekhez; ékességei mindazoknak, akiket Isten, a mi Urunk valóban kiválasztott. Örültem, hogy hitetek régtől fogva dicsért erős gyökere mindmáig él és gyümölcsöt hoz a mi Urunk, Jézus Krisztusban, aki bűneinkért egészen a halálig szenvedett. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit, és feltámasztotta őt (ApCsel 2, 24), noha nem láttátok, mégis hisztek benne a megdicsőültek kimondhatatlan örömével (1 Pét 1, 8-9). Ezt sokan szeretnék elnyerni, tudva, hogy a kegyelemből van az üdvösségtek, nem tetteitekből (vö. Ef 2, 8), hanem Isten akaratából Jézus Krisztus által.

Ezért hát derekatokat felövezve (1 Pét 1, 13) szolgáljatok Istennek félelemmel (vö. Zsolt 2, 11) és igazsággal. Hagyjátok el a hiú dicsekvést és a tömeg tévelygéseit. Higgyetek abban, aki a mi Urunkat, Jézus Krisztust a halálból feltámasztotta, megdicsőítette (1 Pét 1, 21), és jobbjára ültette; neki vannak alávetve az égiek és a földiek, őt imádja minden szellem, ő jön majd ítélni élőket és holtakat. Vérét Isten számon kéri mindazoktól, akik nem hisznek benne.

Isten, aki őt feltámasztotta a halálból, minket is fel fog támasztani, ha megtesszük akaratát, parancsai szerint élünk, s szeretjük mindazt, amit ő szeretett, ha tartózkodunk minden igazságtalanságtól, csalástól, fösvénységtől, rágalmazástól, hamis tanúskodástól; ha nem fizetünk rosszért rosszal, szidalomért szidalommal (vö. 1 Pét 3, 9), ökölcsapásokért ököllel, szitokért gyalázkodással. Tartsuk eszünkben, amit az Úr mondott: Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak! Legyetek irgalmasok, és irgalmasságban részesültök! Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni (vö. Mt 7, 1; Lk 6, 36-38); és: Boldogok a szegények és akik üldözést szenvednek, mert övék a mennyek országa (vö. Mt 5, 3. 10).

 

 

Köszöntjük a Máté, Mirella, Tekla, Lina, Gellért, Eufrozina, Jusztina, Damján és Florencia testvéreinket!

2025. 09. 21.

Évközi 25. vasárnap

 

Hétfő:18 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise Házassági évfordulóért

Szerda: 6.15 óra szentmise élő családtagokért

Csütörtök: 6.15 óra szentmise Hálából Viktóriáért

Péntek: 6.15 óra szentmise Jordanics és Baksa család tagjaiért

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise Bojó Józsefnéért

Vasárnap:8 óra mise Fábián Mátyás és felesége, 19 óra szentmise Zoltán édesapáért

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétköznap hétfőn, kedden és csütörtökön reggel 6.45-kor, szombaton 17.30 órakor, vasárnap 9.30 szentmise szeptember 20-a után már a templomban!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből

(Sermo 46, 13: CCL 41, 539-540)

A gyenge keresztények

A gyengét nem gyámolítottátok (Ez 34, 4), mondja az Úr. Ezt a rossz pásztoroknak mondja, akik képmutatók, akik a maguk javát keresik és nem Jézus Krisztusét, akik kényelmesen örülnek a tejnek meg a gyapjúnak, de a nyájjal egyáltalán nem törődnek, és a beteget nem gyógyítják. A gyengék, vagyis az erőtlenek, és a gyengélkedők, vagyis a betegek között szerintem a következő a különbség.

E két elnevezés: gyengék és betegek között szeretnénk, testvéreim, valamiképpen különbséget tenni, talán mi magunk is jobban meglátjuk a különbséget, ha kissé nagyobb figyelmet szentelünk neki. De minden bizonnyal meglátja ezt más is, aki nálunk jártasabb, vagy akinek jobb belső látása van. De közben meg ne tévesszen bennünket az, amit, úgy gondolom, a Szentírás szavai értelmében mondok. Az a gyenge, akinél attól kell félnünk, hogy ha kísértés éri, az letöri őt. A beteg viszont máris szenved valamilyen kívánsága miatt. Ez a kívánság akadályozza abban, hogy rálépjen Isten útjára és magára vegye Krisztus igáját.

Figyeljétek csak meg azokat az embereket, akik jól akarnak élni, és már elhatározták, hogy jól is élnek. Ezek készségesebbek arra, hogy a jót megtegyék, de szenvedéseket elviselni kevésbé alkalmasak. A hűséges keresztény élethez viszont nemcsak az tartozik hozzá, hogy valaki megtegye a jót, hanem az is, hogy elviselje a rosszat. Mindazok tehát, akik látszólag buzgók a jótettekben, de a fenyegető szenvedéseket nem akarják vagy nem tudják elviselni, azok a gyengék. Mert ha ezek a világot szerető emberek valamilyen bűnös vágyuk miatt felhagynak a jótettekkel, akkor már gyengélkedve és betegen tétlenkednek, és e betegségük miatt szinte teljesen erőtlenek, és képtelenek bármi jót tenni.

Ilyen volt annak a bénának a lelkülete, akit hordágyon vittek az emberek, de nem tudtak az Úr elé jutni, ezért a kibontott tetőn át engedték le eléje. Ha szeretnéd, hogy egy lélekkel azt tegye Krisztus, amit a bénával, akkor neked is fel kell bontanod a tetőt, és le kell tenned oda az Úr elé a lelket, amelynek minden tagja gyenge, és semmi jó cselekedete sincs, hiszen bűnökkel terhelt, és bűnös vágyai miatt beteg. Ha tehát a lélek minden tagja gyenge és belsőleg béna, bontsd ki a tetőt, hogy eljuthass az orvoshoz. Mert az orvos esetleg már ott rejtőzik, és odabent van. Az a Szentírás igazi rejtett értelme, hogy tárd fel, ami rejtve van, és tedd oda elébe a bénát.

Ha pedig ezt egyes pásztorok nem teszik meg, és megtételét elhanyagolják, hallottátok, mit kell ezeknek hallaniuk: A beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be (Ez 34, 4). De erről már beszéltünk. Van, aki megsérült a kísértések által okozott rémülettől. Bekötözi azonban az ilyen sérültet az a vigasztalás, amely így szól hozzánk: Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok (1 Kor 10, 13).

 

 

Köszöntjük a Szeréna, Enikő, Edit, Zsófia, Diána, Dórián és Friderika testvéreinket!

2025. 09. 14.

Évközi 24. vasárnap

 

Hétfő:18 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise Keresztesnővérekért

Szerda: 6.15 óra szentmise Mártonért

Csütörtök: 6.15 óra szentmise

Péntek: 6.15 óra szentmise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise Elhunyt Editért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise Máriákért

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise szeptember 20-a után már a templomban!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Szent András krétai püspök szónoklataiból

(Oratio 10 in Exaltatione sanctæ crucis: PG 97, 1018-1019. 1022-1023)

A kereszt Krisztus dicsősége és felmagasztaltatása

A szent kereszt ünnepét üljük, mert ez űzte el a sötétség hatalmát, és hozta vissza a világosságot. A szent kereszt ünnepét üljük, és a Keresztre Szegezettel mi is a magasba ragadtatunk, hogy a földet a bűnnel együtt messze lent hagyva, a mennyeieket szerezzük meg magunknak. Ilyen nagy dolog a kereszt birtoklása, és akié a kereszt, az nagy kincs birtokába jut. Jómagam – akár értékét, akár nevét tekintem – a legcsodálatosabb kincsnek nevezem hiszen általa, vele, rajta kaptuk meg üdvösségünk egész teljességét, és egyben visszajutottunk az ősi állapotba.

Hiszen ha nem lett volna kereszt, Krisztust sem feszítették volna rá. Ha nem lenne kereszt, életünk sem lenne odaszegezve ahhoz az áldott fához. Ha a mi Életünk nem lett volna rászegezve, akkor az oldalából nem törtek volna elő a halhatatlanság forrásai: a vér és a víz, amelyek a világot kiengesztelik. Bűneink adóslevele sem lenne még összetépve; nem lennénk szabad emberek, az élet fájának gyümölcsét sem ízlelhetnénk meg, és nem állna nyitva számunkra a mennyország paradicsomkertje. Ha nem lenne kereszt, akkor a halál még nem volna megsemmisítve, és az alvilág sem lenne legyőzve.

Ilyen nagy és értékes kincs tehát a kereszt. Nagy a kereszt, mert általa kaptuk legnagyobb javainkat, és annál számosabbat, minél többet kell tulajdonítanunk ezekből Krisztus csodáinak és szenvedéseinek. Értékes a kereszt, mert Isten szenvedésének és győzelmének a jele. Szenvedésének, mert rajta vállalta Krisztus önként a kínhalált, de győzelmének is jele, mert rajta sebezte meg a sátánt, és a halált is itt győzte le; itt tört össze az alvilág kapuja, és a földkerekség minden népének üdvössége lett a szent kereszt.

Ezért nevezzük a keresztet Krisztus dicsőségének és Krisztus felmagasztaltatásának. Tekinthetjük kívánatos kehelynek, de tekinthetjük Krisztus értünk elszenvedett gyötrelmei befejezésének is. Hogy pedig Krisztus valódi dicsősége a kereszt, hallgassuk meg, mit mond erről ő maga: Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne, és szüntelen meg fogja őt dicsőíteni (Jn 13, 31-32). És ismét: Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett (Jn 17, 5). Vagy más helyen: Atyám, dicsőítsd meg nevedet! Erre szózat hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem (Jn 12, 28). Mindezekkel világosan jelzi azt, ami a kereszten akkor végbement.

Hogy pedig a kereszt Krisztus felmagasztaltatása is, hallgasd meg, mit mond ő maga: Ha majd felmagasztaltatom, mindenkit magamhoz vonzok (vö. Jn 12, 32). Mindezekből világosan kitűnik, hogy Krisztus dicsősége és felmagasztaltatása a kereszt.

 

 

Köszöntjük az Adrienn, Regina, Ádám, Nikolett, Hunor, Igor, Mária és Kornél testvéreinket!

2025. 09. 07.

Évközi 23. vasárnap

 

Hétfő:18 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise

Szerda: 6.15 óra szentmise

Csütörtök: 6.15 óra szentmise

Péntek: 6.15 óra szentmise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise Ilonka édesanyáért

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise a Nyírfa u. 10-ben a plébánián!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

Nagy Szent Leó pápának „A boldogságok” című beszédéből

(Sermo 95, 6-8: PL 54, 464-465)

A keresztény bölcsesség

Urunk így folytatta beszédét: Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele (Mt 5, 6). Szó sincs itt a test éhségéről, és ez a szomjúság nem földi italban keres enyhülést, ez az éhség isteni ajándékkal, az igazlelkűséggel akar eltelni, egyesülni akar Isten titkos terveivel, és így magával az Úrral kíván eltelni.

Boldog tehát az az ember, akinek kívánatos étele és hőn óhajtott itala az igazság. Természetesen az ember nem is vágyódnék utána, ha édességét előzőleg már meg nem ízlelte volna. Amikor ugyanis meghallotta e prófétai buzdítást: ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr (Zsolt 33, 9), akkor már ezekben a szavakban a mennyei édesség előízét is megtapasztalta. Ekkor valami tökéletesen tiszta gyönyörűség vágya izzott fel benne, minden földi dolgot semmiségnek tartó, epedő sóvárgással fordult az igazság étele és itala felé, és megértette, hogy mennyire igaz a főparancs: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből (Mk 12, 30). Hiszen Istent szeretni nem más, mint az igazságot szeretni!

Mivel pedig az Isten iránti szeretet parancsával egybe van kötve az embertársról való gondoskodás is, ezért köti össze most Urunk az igazság utáni vágyat az irgalmasság erényével, amikor így folytatja: Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak (Mt 5, 7).

Keresztény testvérem, ismerd fel, milyen nagyszerű bölcsességben részesülsz, és értsd meg, hogy máris hányféle jótett gyakorlására és még milyen nagy jutalomra is kapsz meghívást. Az irgalmas Isten irgalmasnak, az igaz Isten igaznak akar téged látni, hogy benned, az ő teremtményében lássák meg az emberek a Teremtőt, és amikor így bizonyos mértékben az Istenhez hasonló leszel, a szívedben mint tükörben ragyogjon az Isten képe. Ha jót cselekszel, hitedben nem fogsz csalódni: beteljesülnek vágyaid, és örökre tied lesz mindaz, amit úgy kívántál.

Ha számodra minden tiszta lesz, mert irgalmasan adsz a rászorulónak, akkor eléred majd azt a boldogságot is, amit a következőkben ígért meg az Úr: Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent (Mt 5, 8). Nagy boldogság ez a tisztaszívűség, szeretteim, amely ily nagy jutalmat kap. De vajon kinek tiszta a szíve? Annak, aki törekszik a már felsorolt erényekre. Azt a boldogságot pedig, amelyet Isten látása ígér, ugyan ki tudná most előre elgondolni, ki tudná szavakba foglalni? De mindenképpen eljön annak az ideje is, amikor átalakul az ember, hogy már nem tükörben és nem homályosan, hanem majd színről színre (vö. 1 Kor 13, 12) látjuk Istent, akit ember még nem láthatott úgy, amint van. Ezzel együtt pedig kimondhatatlan örömmel élvezi az ember ezt az örök látást, amit eddig még szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív föl nem fogott (vö. 1 Kor 2, 9).

 

 

Köszöntjük az Erika, Bella, Hanga, Egyed, Rebeka, Dorina, Hilda, Rozália, Viktor, Lőrinc és Zakariás testvéreinket!

 

2025. 08. 31.

Évközi 22. vasárnap

 

Hétfő:18 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise

Szerda: 6.15 óra szentmise Klopfer Ferencnéért

Csütörtök: 6.15 óra szentmise Bognár és Szücs család tagjaiért

Péntek: 6.15 óra szentmise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise Csubik Jánosné

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise Kristófért és Kingáért

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise a Nyírfa u. 10-ben a plébánián!

Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo 23 A, 1-4: CCL 41, 321-323)

Az Úr megkönyörült rajtunk

Boldogok vagyunk, ha meg is tesszük, amit hallunk és zengedezve énekelünk. A meghallgatás, az a jó mag elvetése, a jó cselekedet pedig ennek a magvetésnek a gyümölcse. Ezeket előrebocsátva figyelmeztettelek benneteket, szeretteim, hogy ne az említett gyümölcsök nélkül jöjjetek ide a templomba, mint azok, akik annyi jót hallottak már, de még semmi jót sem tettek. Mert amint az Apostol is mondja: Isten kegyelméből részesültetek a megváltásban. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék (Ef 2, 8-9). Kegyelemből kaptátok a megváltást (Ef 2, 5). Megváltástokat nem előzte meg a részetekről semmiféle Istennek tetsző élet, amit Isten a mennyből kedvelt vagy megszeretett volna és azt mondhatta volna: siessünk ezeknek az embereknek a segítségére, és gyámolítsuk őket, hiszen olyan szent módon élnek. Sőt ellenkezőleg, egyáltalában nem volt tetszésére a mi életünk, nem volt tetszésére semmi sem, amit mi cselekedtünk, azonban örömét lelte mindabban, amit ő tett bennünk. Tehát amit mi cselekedtünk, az kárhozatba vitt volna bennünket, viszont amit ő tett, az váltott meg minket.

Mi tehát nem voltunk jók. De ő megkönyörült rajtunk, és elküldte nekünk szent Fiát, hogy meghaljon értünk, nem a jókért, hanem a gonoszokért, nem az igazakért, hanem a bűnösökért. Ugyanis Krisztus a bűnösökért halt meg (Róm 5, 6). De mit olvasol rögtön ezután? Noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb a jó emberért vállalják a halált! (Róm 5, 7) Talán akad valaki, aki mer meghalni a jó emberért. Az igaztalanért, a bűnösért, a rosszért ugyan ki akarna meghalni, hacsak nem egyedül Krisztus, hogy így, mint Igaz, megigazulttá tegye a bűnösöket?

Lássuk be tehát, testvéreim, hogy nekünk nem volt semmi jócselekedetünk, hanem mind bűnös volt. Annak ellenére, hogy az emberek cselekedetei bűnösek voltak, az ő irgalma mégsem hagyott el bennünket, íme, Isten elküldte Fiát, hogy nem arannyal és nem ezüsttel, hanem kiontott vére árán váltson meg minket. A szeplőtelen Bárányt vitték áldozatul a bűnös juhokért, a nagy bűnösökért és a kis bűnösökért is. Megkaptuk tehát ezt a kegyelmet. Éljünk ezzel a megkapott kegyelemmel méltóképpen és vissza ne éljünk e nagy ajándékkal. Az isteni Orvos jött el hozzánk és megbocsátotta minden bűnünket. Ha pedig ezután ismét bűnt követnénk el, akkor az nemcsak a saját vesztünket okozná, hanem az egyben rút hálátlanság is lenne isteni Orvosunk iránt.

Kövessük tehát az ő útját, amelyet megmutatott nekünk, főképpen az alázatosság útját, hiszen ő alázatos lett értünk. Parancsaival ugyanis az alázatosság útját jelölte ki számunkra, és értünk szenvedve maga is ezt járta végig. Az Ige testté lett, és köztünk lakozott (Jn 1, 14) azért, hogy meghalhasson értünk, hiszen különben nem halhatott volna meg. A halhatatlan Isten magára vette halandó emberi természetünket, hogy meghaljon értünk, és halálával megsemmisítse halálunkat.

Ezt cselekedte az Úr, ezt nyújtotta nekünk. Fönséges Urunkat megalázták, majd miután megalázták, testét megölték, meghalt, de feltámadt és a mennybe ment, hogy minket se hagyjon a kárhozatban meghalni, hanem a halottak feltámadásakor bevigyen a mennybe minket is, akiket eddig is felmagasztalt már az igazak hitében és közösségében. Tehát az alázatosság útját adományozta nekünk. Ha ezt az utat járjuk majd, akkor hálát fogunk mondani az Úrnak és teljes joggal énekeljük majd: Magasztalunk téged, Istenünk; magasztalunk, és nevedet szólítjuk (Zsolt 74, 2).

 

 

Köszöntjük a Bertalan, Jonatán, Tálila, Gáspár, Ágoston, Mónika, Beatrix, Erna és Róza testvéreinket!

 

2025. 08. 24.

Évközi 21. vasárnap

 

 

Hétfő:6.15 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise Hálából

Szerda: 6.15 óra szentmise

Csütörtök: 6.15 óra szentmise

Péntek: 6.15 óra szentmise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise Braun és Payer család élő és elhunyt tagjaiért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise a Nyírfa u. 10-ben a plébánián!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű,
az Egyház és a mai világ kapcsolatáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

(N. 39)

Az új világ körvonalai

Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, és nem ismerjük a módot, ahogyan a mindenség átalakul. Elmúlik ugyan ez a bűn miatt eltorzult világ, de tanítást kaptunk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, az igazságosság hazáját, amely a maga boldogságával betölti, sőt felülmúlja mindazt a vágyat, ami feltör a békét szomjazó szívekből. Akkor vereséget szenved a halál, Isten fiai pedig feltámadnak Krisztusban, és romlatlanságba öltözik az, ami erőtlenségben és romlandóságban mag módjára a földbe került. A szeretet és művei megmaradnak, és a mulandóság szolgai állapotából mindenestől felszabadul az a világ, amelyet Isten az emberért teremtett.

Igen, elhangzott a figyelmeztetés, hogy mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de önmagát elveszíti (vö. Lk 9, 25). Az új föld várásának mégsem szabad csökkentenie, hanem inkább fokoznia kell a szorgoskodást, hogy szebb legyen a föld, hiszen itt van növekedőben az új emberi család közössége, amely némiképp már sejteti az eljövendő világ körvonalait. Ezek szerint, a földi haladást gondosan meg kell ugyan különböztetnünk Krisztus országának növekedésétől, ez a haladás mégis sokat jelent az Isten országa szempontjából, amennyiben hozzájárulhat a társadalom különb rendjének megalkotásához.

Ha tehát egykor az Úr Lelkének erejével és az Úr parancsa szerint közkinccsé tettük világszerte az olyan értékeket, mint az emberi méltóság, a testvéri közösség és a szabadság, megtaláljuk majd természetünknek és emberi iparkodásunknak jó gyümölcseit, megtisztítva minden szennytől, tündöklően és megdicsőülve, amikor Krisztus visszaadja Atyjának „az örök és egyetemes országot: az igazság és élet, a szentség és kegyelem, az igazságosság, szeretet és béke országát”. Ez az ország titokzatos módon itt van már ezen a világon, az Úr eljövetelekor azonban teljessé válik.

 

 

Köszöntjük a Jácint, Ilona, Huba, István, Sámuel, Bence és Szidónia testvéreinket!

 

2025. 08. 17.

Évközi 20. vasárnap

 

Hétfő:6.15 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise

Szerda: Szent István király, 8 óra szentmise

Csütörtök: 6.15 óra szentmise elhunyt szülőkért

Péntek: 6.15 óra szentmise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise Ilona édesanyáért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise a Nyírfa u. 10-ben a plébánián!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Aranyszájú Szent János püspöknek a Máté-evangéliumról mondott szentbeszédeiből

(Hom. 15, 6. 7: PG 57, 231-232)

A föld sója és a világ világossága

Ti vagytok a föld sója (Mt 5, 13). Hiszen – mondja Jézus – nemcsak életetek tartamára, hanem az egész világra vonatkoztatva intézem hozzátok e szavaimat. Mert nemcsak két városba, vagy tízbe vagy húszba küldelek titeket, nem is csak egyetlen néphez küldelek, mint a prófétákat, hanem a szárazföldre és a tengerre, azaz az egész világra, amely nagyon is nyomorúságos állapotban van. Amikor ugyanis azt mondta: ti vagytok a föld sója, ezzel azt is jelezte, hogy megromlott az egész emberiség, tönkretették a bűnei. Ezért azután éppen azokat az erényeket sürgeti náluk, amelyek leginkább szükségesek és hasznosak azoknak, akik sok emberrel törődnek. Mert aki szelíd, szerény, irgalmas szívű és kötelességtudó, az nem rejti el a jócselekedeteit csak önmaga számára, hanem mint éltető forrásokat mások javára is igyekszik kiárasztani. Ugyanígy aki tiszta szívű és a békéért fáradozik, és aki az igazságot keresi, az a saját életét a közösség javára áldozza fel.

Nos tehát, mondja Jézus, ne gondoljátok, hogy csak itt-ott előadódó erőfeszítésre szólít a hivatásotok, és nem is csak valamilyen csekélységre akar indítani az, hogy ti vagytok a föld sója. Hanem mire? Vajon a megromlott lelkeket majd nekik kell megtisztítaniuk? Semmiképpen! Mert ami egyszer már megromlott, azt nem lehet megint romlatlanná tenni azzal, hogy sóval hintjük be. Természetesen nem is ezt tették. Az lett a feladatuk, hogy sóval hintsék be azokat, akik előbb már új életre születtek, akik már megszabadultak a bűnös rothadás bűzétől, és akiket rájuk bízott. Ezeket őrizték meg abban az új életben, amelyet magától az Úrtól kaptak. Mert Krisztus műve volt, hogy megszabadultak a lelkek a vétkek rothadásától; hogy pedig abba többé vissza ne essenek, ahhoz szükséges már az ő odaadó munkálkodásuk és erőfeszítésük.

Íme, Krisztus fokozatosan vezeti rá őket annak felismerésére, hogy ők kiválóbbak a prófétáknál, hiszen nemcsak Palesztina, hanem az egész földkerekség tanítómestereinek nevezi őket. Ezért ne csodálkozzatok, mondja, ha a többieket mellőzve csak nektek beszélek, és ilyen nagy veszedelmekbe viszlek bele titeket. Gondoljátok meg tehát, hogy mennyi városba, mennyi néphez és nemzethez akarlak küldeni titeket vezetőknek. Ezért hát nemcsak azt akarom, hogy ti magatok legyetek bölcsek, hanem hogy másokat is azzá tegyetek. Mert ha nem lesztek bölcsek, akkor saját magatokért sem tudtok majd helytállni.

Hiszen akik megromlottak, azok a ti segítségetekkel megújulhatnak, de ha ti megromlotok, akkor másokat is majd magatokkal sodortok a pusztulásba. Tehát minél fontosabb dolgot bízok rátok, annál nagyobb buzgóságra lesz majd szükségetek. Ezért fűzi hozzá: Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, és az emberek eltapossák (Mt 5, 13).

Hogy pedig ne féljenek majd a nyilvánosság elé lépni azok, akik ezt a jövendölést hallják: gyaláznak és üldöznek benneteket és minden rosszat rátok fognak (Mt 5, 11), kijelenti: Ha ezeket nem fogadjátok majd készségesen, akkor hiába lettetek választottak. A szidalmak szükségképpen bekövetkeznek, de nektek ezek semmit sem ártanak, hanem csak azt igazolják, hogy milyen állhatatosak vagytok. De ha ezektől megijedtek és nem lesz meg ez a hozzátok illő állhatatosságtok, akkor sokkal nagyobb szenvedéseket kell majd elviselnetek: mindenütt rossz híretek lesz majd, és mindenki meg fog vetni benneteket. Ezt jelenti az, hogy az emberek eltapossák.

Azután egy másik, még mélyebb értelmű hasonlattal áll elő: Ti vagytok a világ világossága (Mt 5, 14). Újra így: a világé, nem pedig csak egyetlen nemzeté vagy akár húsz városé, hanem az egész földkerekségé. Mégpedig értelmet fénnyel elárasztó világosság, amely a napsugárnál sokkalta nemesebb, mint ahogyan lélek szerint értendő a só is. Először só, azután világosság, hogy megértsd, mekkora nyereség származik ezekből a nagyon találó szavakból és milyen haszon ebből a komoly tanításból. Mert összetart ez és nem enged szétfolyni, az irányítása alatt állókat pedig arra készteti, hogy az erényre szegezzék tekintetüket. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világosságot gyújtanak, nem rejtik a véka alá (Mt 5, 14). Ezekkel a szavakkal is sürgeti a megkívánt életmódot arra nevelve őket, hogy szüntelenül buzgók legyenek, mint akiket mindenki figyel, hiszen az egész világ nézőtere előtt vívják a küzdelmüket.

 

 

Köszöntjük a Lőrinc, Zsuzsanna, Tiborc, Klára, Ipoly, Marcell, Mária és Ábrahám testvéreinket!

 

2025. 08. 10.

Évközi 18. vasárnap

 

 

Hétfő:6.15 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise Antal édesapáért

Szerda: 6.15 óra szentmise

Csütörtök: 6.15 óra igeliturgia

Péntek: Nagyboldogasszony ünnepe 19 óra szentmise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise Dodiért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise a Nyírfa u. 10-ben a plébánián!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo 304, 1-4: PL 38, 1395-1397)

Krisztus szent vérét nyújtotta a híveknek

A mai napon a római Anyaszentegyház Szent Lőrincnek diadalünnepét tárja elénk, amelyen lábbal tiporta ezt a zajos világot, és visszautasította a hízelgését is. Így kétszeresen győzte le az őt támadó gonosz lelket. Szent Lőrinc az Egyházban, amint többször is hallottátok, diakónusi szolgálatot teljesített. Itt Krisztus szent vérét nyújtotta a híveknek, ott saját vérét ontotta ki Krisztus nevéért. Amikor Szent János apostol az Úr-vacsora titkát magyarázza, világosan ezt is mondja: Amint Krisztus életét adta értünk, úgy nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért (vö. 1 Jn 3, 16). Megértette ezt, testvérek, Szent Lőrinc, megértette, és meg is tette. Az áldozati oltáron is azt vette magához, amit ő készített elő. Szerette Krisztust e földi életében, és utánozta őt halálában is.

Testvérek, ha igazán szeretünk, akkor mi is őt utánozzuk. Szeretetünk ugyanis nem teremhet jobb gyümölcsöt annál, mint hogy bizonyságot teszünk Krisztus-követésünkről. Krisztus ugyanis értünk szenvedett, példát adva nekünk, hogy nyomdokait kövessük (vö. 1 Pét 2, 21). Úgy látszik, Péter apostol azon a véleményen van, hogy Krisztus csak azokért szenvedett, akik az ő nyomdokait követik, és hogy Krisztus szenvedése csak azoknak használ, akik az ő nyomdokaiba lépnek. Követték őt a szent vértanúk, egészen vérük ontásáig, míg a szenvedésben egészen hasonlók lettek hozzá; követték őt a vértanúk, de nemcsak ők. Az a híd ugyanis, amelyen áthaladtak, nem omlott még össze; és az a forrás, amelyből ők ittak, még nem apadt ki.

Testvérek, az Úr kertjében nemcsak a vértanúk rózsája nyílik, hanem ott van a szüzek lilioma és a házastársak borostyánkoszorúja, és ott van az özvegyek violája is. Ezért, szeretteim, senki emberfia kétségbe ne essék élethivatása miatt, hiszen mindenkiért szenvedett Krisztus. Valóban őróla írták meg: Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére (1 Tim 2, 4).

Értsük meg tehát, hogy a vértanúságon és a szenvedés gyötrelmein kívül is hogyan kell a keresztény hívőnek Krisztust követnie. Az Apostol mondja Krisztus Urunkról beszélve: Isteni mivoltában, Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodjék. Mekkora fenség! Szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, az emberekhez lett hasonló, külsejében olyan volt, mint egy ember (Fil 2, 6-7). Mekkora alázatosság!

Krisztus megalázta önmagát. Keresztény ember, lásd, mit kövess! Krisztus engedelmes volt, te mit büszkélkedel? Miután megaláztatásának ideje már elmúlt, és a halált is legyőzte, Krisztus felment a mennybe. Kövessük hát őt! Hallgassuk meg, mit mond az Apostol: Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján (Kol 3, 1).

 

 

Köszöntjük a Hermina, Domonkos, Krisztina, Berta, Ibolya, László, Eszmeralda és Emőd testvéreinket!

 

2025. 07. 27.

Évközi 17. vasárnap

 

 

Hétfő:6.15 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra igeliturgia

Szerda: 6.15 óra igeliturgia

Csütörtök: 6.15 óra igeliturgia

Péntek: 6.15 óra igeliturgia

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise elhunyt édesapáért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise a Nyírfa u. 10-ben a plébánián!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Aranyszájú Szent János püspöknek a második korintusi levélről mondott szentbeszédeiből

(Hom. 14, 1-2: PG 497-499)

Minden bajom közt is túlárad bennem az öröm

Szent Pál ismételten a szeretetre tereli a szót, hogy rosszallása érdességét egy kicsit elsimítsa. Előzőleg ugyanis megrótta őket, és szemükre vetette, hogy szeretetét nem viszonozták szeretettel, sőt hátat fordítottak szeretetének, és más, lelki ragályt terjesztő emberekhez csatlakoztak. Tehát újra tompítja a megrovás élét: Értsetek meg bennünket (vö. 2 Kor 7, 2), azaz „szeressetek minket”! Kéri szeretetüket; és az nem lesz terhes számukra, sőt nagyobb hasznára lesz azoknak, akik adják azt, mint annak, aki kapja. De nem azt mondta: „szeressetek”, hanem a könyörületre jobban emlékeztető kifejezést használt: Értsetek meg bennünket!

Ki távolított el minket tőletek, kérdezi, ki vetett ki minket a ti jóindulatotokból? Mi az oka annak, hogy kiszorultunk szívetekből? Mert amit már előbb is mondott: hogy ti nem nyitottátok ki a szíveteket (2 Kor 6, 12), azt most itt még világosabban fejezi ki: értsetek meg bennünket, és ezzel ismét a szívébe akarja zárni őket. Mert semmi sem éleszti fel annyira a szeretetet, mint ha a szeretett személy megérti azt, hogy nagyon vágyik a szeretetére az, aki őt szereti.

Hiszen előbb már megmondtam, írja, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk (2 Kor 7, 3). Ez a legnagyobb szeretet! Visszautasítottan is együtt akar meghalni, együtt akar élni velük. Mert nem akárhogyan vagytok szívembe zárva, jelenti ki, hanem úgy, amint megmondtam. Mert előfordulhat az, hogy szeret valaki, de a bajban aztán elfut. De mi nem így vagyunk.

Vigasztalás tölt el (2 Kor 7, 4). Honnét ez a vigasztalás? Tőletek jön: mert jó útra tértetek. A tetteitekkel örömet szereztetek nekem. Aki szeret, az egyrészt felpanaszolja ugyan, hogy őt nem szeretik, de másrészt fél attól is, hogy a mértéket túl ne haladja e rosszallásban, nehogy szomorúságot okozzon. Ezért hangoztatja: Vigasztalás tölt el, túlárad bennem az öröm.

Vagyis: „Kihívtátok rosszallásomat, de bőségesen jóvá is tettétek, megvigasztaltatok: nemcsak megszüntettétek szomorúságom okát, hanem még örömmel is elhalmoztatok.”

Ezután bemutatja öröme nagyságát, nemcsak azzal, amit mondott, hogy túlárad bennem az öröm, hanem azzal is, amit hozzáfűzött: minden bajom közepette is. Mert oly nagy volt, úgymond, az a gyönyörűség, amelyet nekem szereztetek, hogy nem volt képes arra árnyékot vetni az előző nagy szomorúságom sem. Az öröm kiáradó bősége ugyanis minden ránk zúduló gyötrelmet megszüntetett.

 

 

Köszöntjük a Margaréta, Illés, Dániel, Angelina, Magdolna, Lenke, Borisz, Kinga, Kincső, Kristóf, Jakab, Anna és Anikó testvéreinket!

 

2025. 07. 20.

Évközi 16. vasárnap

 

Hétfő:6.15 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise

Szerda: 6.15 óra szentmise

Csütörtök: 6.15 óra szentmise

Péntek: 6.15 óra mise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise Bócsa József és Alföldiné Engler Anna

Vasárnap:8 óra mise elhunyt édesanyáért, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise a Nyírfa u. 10-ben a plébánián!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Kezdődik Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a magnésziaiakhoz írt levele

(Nn. 1, 1 – 5, 2; Funk 1, 191-195)

Úgy illik, hogy ne csak a nevünk legyen keresztény, hanem valóban azok is legyünk.

Ignác, más néven Theoforosz üdvözli az Atyaistenben és Üdvözítőnkben, Jézus Krisztusban áldott Magnészia egyházát a Maiandrosz folyó mellett. Az Atyaistenben és Jézus Krisztusban sokszorosan üdvözöllek benneteket.

Megismertem hívő szeretetközösségtek jó rendjét, és örvendezve elhatároztam, hogy Jézus Krisztus hitében szólok hozzátok. A bilincsek, amelyeket viselek, már most tiszteletreméltóvá teszik nevemet, és így dicsérem azokat az egyházakat, amelyeknek kívánom, hogy egységben maradjanak Jézus Krisztus testével és lelkével. Ő a mi örök életünk. Vele legyen egységünk a hit és a szeretet által. Ennek semmit sem szabad elébe helyeznünk. Legfőképpen legyünk egyek Jézussal és az Atyával, akiben e világ fejedelmének minden támadását elviseljük és kivédjük; így Isten birtoklására jutunk el.

Abban a szerencsében volt részem, hogy láthattalak titeket Damasz püspökötök, valamint Basszusz és Apolloniosz Istenhez méltó presbiterek személyében, és megismertelek titeket szolgatársam, Dzotinosz diakónus által is. Őt nagyon szeretem, mert úgy engedelmeskedik püspökének, mint a jóságos Isten kegyelmének, a presbiterek testületének pedig, mint Jézus Krisztus törvényének.

De nektek sem szabad püspökötökkel fiatal kora miatt bizalmaskodni, hanem az őt püspökké tevő Atyaisten erejére tekintve meg kell adni neki minden tiszteletet. Ezt láttam is, hogy a szent presbiterek nem vetik meg őt szemmel látható fiatal kora miatt, hanem istenes bölcsességgel alávetik magukat neki, nem is neki, hanem Jézus Krisztus Atyjának, aki mindnyájunk püspöke. A minket szerető Isten dicsőségére kell tehát színlelés nélkül engedelmeskednetek. A színlelő nem a látható püspököt téveszti meg, hanem a Láthatatlant akarja megtéveszteni. Nem a test szerint való embernek szól a tisztelet, hanem Istennek, aki a rejtett dolgokat is látja.

Ne csak a nevetek legyen keresztény, hanem életetek is. Egyesek hivatkoznak ugyan a püspökre, de mindent nélküle tesznek. Ezekről azt gondolom, hogy nincs bennük jó lelkiismeret, mert nem a törvény szerinti hűségben gyűlnek össze.

Mivel minden véget ér, és két dolog: az élet és a halál előttünk áll, mindenki a maga helyére (vö. ApCsel 1, 25) jut, mint ahogyan kétféle érem van: az egyik Istené, a másik a világé, s mindkettőnek megvan a saját vésete. A hitetleneken e világ képe van, a hívőkén pedig, akik szeretetben élnek, az Atyaisten pecsétje Jézus Krisztus által. Ha tehát nem törekszünk erősen arra, hogy halálunkban Krisztus szenvedésével egyesüljünk, akkor az ő élete sincs igazán bennünk.

 

 

Köszöntjük a Jenő, Zara, Örs, Stella, Henrik, Roland, Enikő, Valter, Endre, Elek, Frigyes, Kamill, Emília és Rubina testvéreinket!

 

2025. 07. 13.

Évközi 15. vasárnap

 

Hétfő:6.15 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise Nagypapa lelki üdvéért

Szerda: 6.15 óra szentmise Kothencz és Schád család halottjaiért  

Csütörtök: 6.15 óra szentmise Duló, Bognár és Szűcs családért

Péntek: 6.15 óra mise Édesapa lelkiüdvéért

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise Kékesi István

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban csak szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise!

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Kezdődik Szent Ambrus püspök „A misztériumok” című értekezése

(Nn. 1-7: SCh 25 bis, 156-158)

Oktatás a keresztség előtti szertartásokról

Naponként szóltam azelőtt hozzátok erkölcsi kérdésekről, amikor a pátriárkák történetét vagy a Példabeszédek könyvének parancsait olvastuk. Az volt a célom, hogy ezek ismeretével és elsajátításával hozzászokjatok az ősatyák példáján való járáshoz; hogy az ő útjukat követve szót fogadjatok az isteni kinyilatkoztatásnak; hogy újjászületve a keresztség által olyan legyen életetek, amilyen a megkereszteltekhez méltó.

Most az idő arra int, hogy a misztériumokról beszéljek, és a szent jeleknek magyarázatát adjam. Ha ezt a keresztség előtt szándékoztam volna közölni olyanokkal, akik még nem voltak beavatva, inkább árulónak, mint magyarázónak tűntem volna fel. Aztán meg így – előkészítés nélkül – jobban belétek hatol a misztériumok fénye, mintha már valami tanítás megelőzte volna.

Nyissátok meg hát fületeket, és élvezzétek az örök életnek a szentségek által rátok lehelt jó illatát. Ezt mutattuk be nektek jelképesen, midőn a fül megnyitásának szent szertartását végeztük és mondottuk: Effeta, azaz nyílj meg (Mk 7, 34), hogy akik a kegyelem forrásához jöttetek, megértsétek a feladott kérdéseket és emlékezetben tartsátok a feleleteket. Ezt a misztériumot maga Krisztus jelezte az evangéliumban, amikor a süketnémát meggyógyította.

Ezután megnyílt számodra a legszentebb szentély, beléptél az újjászületés szentélyébe. Most idézd emlékezetedbe, mit kérdeztek tőled, és tartsd emlékezetedben, hogy mit feleltél. Ellene mondottál a sátánnak és cselekedeteinek, a világnak, a világi gyönyöröknek és élvezeteknek, ígéretedet nem a holtak sírja őrzi, hanem az élet könyve.

Láttál ott levitát, láttál áldozópapot és láttad a püspököt is. Ne tekintsd testük alakját, hanem szolgálatuk kegyelmét. Angyalok színe előtt szóltál, miként írva van: A pap ajkának kell a tudást őriznie, és az ő szájából várják a tanítást, mert ő a Seregek Urának követe (Mal 2, 7). Nincs helye a tévedésnek, nincs helye a tagadásnak: Isten követe az, aki Krisztus országát és az örök életet hirdeti. Ne külseje szerint értékeld, hanem küldetése szerint. Azt nézd, amit neked juttatott; mérlegeld, mit tett, és ismerd fel méltóságát.

Beléptél tehát, hogy ellenséged elé állj; elhatároztad, hogy nyíltan ellene mondasz neki; kelet felé fordulsz: aki ugyanis ellene fordult az ördögnek, az Krisztushoz fordul, ránéz bizakodó tekintettel.

 

Köszöntjük a Csaba, Apollónia, Edgár, Lukrécia, André, Alma, Melánia, Nóra, Lili, Izabella és Dalma testvéreinket!

 

2025. 07. 05.

Évközi 14. vasárnap

 

Hétfő:6.15 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise

Szerda: 6.45 óra Parkvárosban igeliturgia       

Csütörtök: 6.45 óra Parkvárosban igeliturgia

Péntek: 6.15 óra mise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise elhunyt édesapáért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőtől-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

 

Szent Ágoston beszédeiből

(Serm. 19, 2-3: CCL 41, 252-254)

Istennek tetsző áldozat a megtört szív

Gonoszságomat belátom (Zsolt 50, 5), mondja Dávid. Ha én belátom, akkor te ne ródd föl azt nekem, Istenem. Még ha becsületesen éltünk is, ne gondoljuk, hogy nincs bűnünk. Életünk annyira lesz dicséretes, amennyire Isten bocsánatát kérjük. Kétségbeejtő az olyan ember, aki nem annyira saját bűneit nézi, de annál inkább vájkál a másokéban. Szimatolja, de nem azért, hogy javítson rajta, hanem mert marni akarja. Mivel magát nem tudja tisztára mosni, ezért inkább másokat igyekszik bemocskolni. Mi ne így tegyünk, amikor Dávid példájára imádkozunk, és elégtételt akarunk nyújtani Istennek. Dávid azt mondta: Gonoszságomat belátom, bűnöm előttem lebeg szüntelen (Zsolt 50, 5). Nem figyelt ő más bűnére, hanem saját magát vádolta. Nemcsak a felszínen tapogatódzott, hanem mélyen magába szállt. Saját magának nem kegyelmezett, hogy a maga számára ne meggondolatlanul kérje a megkegyelmezést.

Ki akarsz engesztelődni Istennel? Gondolkozz: mit kell tenned, hogy Isten megbékéljen veled. Figyeld meg, mit olvasunk ugyanebben a zsoltárban: Te a véres áldozatot nem kedveled, égőáldozataimban nem leled kedved (Zsolt 50, 18). Hát akkor ne is legyen már áldozatod? Ne ajánlj fel neki semmit? Hát semmiféle áldozattal sem lehet Istent kiengesztelned? Hogy is mondtad a zsoltárban? Te a véres áldozatot nem kedveled, égőáldozataimban nem leled kedved. Folytasd csak tovább, és halld: Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet (Zsolt 50, 19). Vesd el, amit hajdan áldoztál, hiszen megtaláltad, hogy ezután mit áldozzál. Hajdan atyáid állatokat öltek le az oltáron, és azt tartották áldozatnak. Te a véres áldozatot nem kedveled. Tehát azokat már ne keresd, hanem keresd a te áldozatodat.

Égőáldozataimban – mondja – nem leled kedved. Tehát ha égőáldozataimra rá sem nézel, vajon akkor semmiféle áldozat sem jó neked? Dehogynem! Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, te nem veted meg a töredelmes és alázatos szívet. Van tehát, mit áldozzál. Hát akkor ne nyájak körül nézelődj, de hajóútra se készülj, hogy távoli országokból drága illatszereket hozzál. Saját szívedben keressed, mi volna kedves Istennek. Szívedet kell megtörnöd. Mit félsz attól, hogy elvész, ha összetöröd? Hisz ott áll a zsoltárban megírva: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem! (Zsolt 50, 12) Hogy tiszta szívet lehessen benned teremteni, ahhoz a tisztátalant össze kell törnöd.

Ne legyen tetszésünkre az, ha vétkezünk, mert a bűn nem tetszik Istennek. Mivel nem vagyunk bűn nélkül, legalább abban hasonlítsunk Istenhez, hogy nekünk se legyen a tetszésünkre az, ami neki nem tetszik. Legalább annyira egyesülj Isten akaratával, hogy neked sem tetszik tenmagadban, amit utál az, aki téged teremtett.

 

 

Köszöntjük a Péter, Pál, Alicia, Tihamér, Annamária, Ottó, Ottokár, Kornél, Soma, Babett, Sarolta és Emese testvéreinket!

 

2025. 06. 29.

Péter és Pál ünnepe

 

Hétfő:6.15 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise Bernadett és Szalaki családért

Szerda: 6.15 óra szentmise                                

Csütörtök: 6.15 óra mise

Péntek: 6.15 óra mise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőtől-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo 295, 1-2. 4. 7-8: PL 38, 1348-1352)

Ezek a vértanúk látták is azt, amit hirdettek

Ezt a napot Péter és Pál apostol vértanúsága tette nekünk szent nappá. Nem valami alig ismert vértanúkról szólunk, hiszen minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük (Zsolt 18, 5). Ezek a vértanúk látták is azt, amit hirdettek, méltányosnak tartották, hogy kövessék Krisztust, hogy megvallják az igazságot, és meghaljanak érte.

Szent Péter, az apostolok feje szenvedélyesen szerette Krisztust. Boldog volt, amikor hallhatta tőle: Én is mondom neked: Péter vagy (Mt 16, 18), mivel előzőleg Péter mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia (Mt 16, 16). Azért válaszolta erre neki Krisztus: Én is mondom neked: te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat (Mt 16, 18). Erre a sziklára építem a hitet, amelyet most megvallottál. Egyházamat arra építem, amit az imént mondtál: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Te pedig Péter vagy. A Péter név a kősziklából származik, és nem a kőszikla neve Péterből. Ugyanúgy a kősziklából származik a Péter név, ahogy a keresztény elnevezés Krisztus nevéből való.

Amint tudjátok, Krisztus Urunk még szenvedése előtt kiválasztotta tanítványait, akiket apostoloknak nevezett. Közülük csaknem mindig egyedül Péter képviselte saját személyében az egész Egyházat. És, mint saját személyében az egész Egyház képviselőjének, neki mondta Urunk: Neked adom a mennyek országa kulcsait (Mt 16, 19). Ezeket a kulcsokat ugyanis nem ez az egy ember kapta meg, hanem az egész Egyház. Ez tehát Péter kiválóságát hirdeti, mert ő volt az Egyház egyetemességének és egységének megszemélyesítője, hiszen neki mondta: Neked adom, amit mindenkinek, az egész Egyháznak megadott. Hogy pedig belássátok: az egész Egyház megkapta a mennyek országa kulcsait, halljátok csak, mit mondott másutt valamennyi apostolának az Úr: Vegyétek a Szentlelket! Majd így folytatta: Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad (Jn 20, 23).

Feltámadása után is Urunk méltán bízta Péterre a nyáját, hogy ő legeltesse. Nem mintha a tanítványok közül egyedül ő lett volna méltó, hogy Urunk nyáját legeltesse, hanem amikor Krisztus egy valakihez szól, akkor ezzel az egységre hívja fel a figyelmet. Péternek mondja elsősorban, mert Péter az első az apostolok között. – Ne szomorkodj, te Apostol! Felelj egyszer, felelj még egyszer, és felelj harmadszor is! Győzzön háromszor a szeretet tanúságtétele, hiszen háromszor győzött le a félelemből való tagadás. Háromszor kell megoldanod, amit háromszor te kötöttél meg. Oldozd fel szereteteddel, amit megkötöttél félelemből. És lám, az Úr egyszer, és még egyszer, meg harmadszor is Péterre bízza juhait.

A két apostol vértanúhalálát egy napon ünnepeljük. Egyek is voltak ők ketten. Bár más-más napon szenvedtek vértanúságot, egyek voltak mégis. Péter ment elsőnek, őt követte Pál. Megüljük tehát ezt az ünnepnapot, amelyet e két apostol vére szentelt meg nekünk. Szeressük hitüket, életüket, megpróbáltatásaikat, szenvedéseiket, tanúságtételüket és igehirdetésüket!

 

 

Köszöntjük a Paulina. Zoltán, Iván, Vilmos, Maxim, János, László, Levente és Iringó testvéreinket!

 

2025. 06. 22.

Úrnapja vasárnap

 

Hétfő:18 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise

Szerda: 6.15 óra szentmise                                

Csütörtök: 15 óra Keresztes Miklósné temetésimise,

Péntek: Jézus Szentséges Szívének főünnepe, 18 óra mise, utána agape a közösségi házban, ahová szívesen fogadunk süteményeket

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra szentmise testvérért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőtől-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor szentmise, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Aquinói Szent Tamás műveiből

(Opusculum 57, in festo Corporis Christi, lect. 1-4)

Ó, drága, csodálatos vendégség!

Isten egyszülött Fia az ő saját istenségének részeseivé akart tenni minket. Ezért fölvette természetünket, emberré lett, hogy az emberek az isteni természet részeseivé legyenek.

Ezenfelül pedig amit természetünkből fölvett, azt egészen odaadta áldozatul a mi üdvösségünkért. A kereszt oltárán ugyanis feláldozta testét az Atyának kiengesztelésünkért; vérét ontotta megváltásunk áraként és lelki újjászületésünk fürdőjének megalapítására, hogy kiszabadítson a gyászos szolgaságból, és lemossa minden bűnünket.

Hogy pedig ennek a nagy, ajándékozó, örök szeretetének emléke velünk maradjon, testét eledelül és vérét italul hagyta ránk, hogy azt a hívek magukhoz vegyék a kenyér és a bor színe alatt.

Ó, drága, csodálatos, üdvösségszerző és minden gyönyörűséggel teljes vendégség! Lehet-e valami is ennél drágább vendégség? Itt nem borjak és bakok húsát eszik, mint az Ószövetségben, hanem magát Krisztust, a valóságos Istent kapjuk eledelül. Van-e ennél a szentségnél csodálatosabb dolog?

Ez a legüdvösségesebb szentség is, hiszen eltörli bűneinket, növeli erényeinket, és szívünket teljesen eltölti mennyei adományaival.

Az Egyház áldozatként ajánlja fel élőkért és holtakért, hogy mindenki javára legyen, hiszen Krisztus mindnyájunk üdvösségére alapította.

Kimondhatatlanul édességes szentség: hiszen ebben vesszük magunkhoz minden lelki öröm igazi forrását. Annak a kitüntető jóságos szeretetnek az emlékét ünnepeljük e szentségben, amelyről Krisztus a kínszenvedésével tett bizonyságot.

Hogy e mérhetetlen szeretetével hívei szívét minél jobban betöltse, az utolsó vacsorán – amikor tanítványaival együtt ünnepelte a Húsvétot, és már az Atyához készült távozni a világból – megalapította az Oltáriszentséget. Így lett az Oltáriszentség Krisztus szenvedésének örök emlékezete, az ószövetségi előképek beteljesülése, Krisztus legnagyobb csodája, amely erőt adó vigasztalás mindazoknak, akik eltávozásán szomorkodtak.

 

 

Köszöntjük a Jolán, Jusztin, Vid, Jusztin, Laura, Alida, Arnold, Levente, Gyárfás, Dina, Leila, Rafael és Alajos testvéreinket!

 

2025. 06. 15.

Szentháromság vasárnap

 

Hétfő:18 óra szentmise Anna gyógyulásáért

Kedd: 6.15 óra szentmise

Szerda: 6.15 óra szentmise                                

Csütörtök: 6.15 óra mise,

Péntek: 6.15 óra mise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 18 óra úrnapi szentmise és körmenet (kérünk segítséget a sátrak elkészítéséhez!)

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőtől-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor nem lesz szentmise!, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

Szent Atanáz püspök leveleiből

(Ep. 1 ad Serapionem, 28-30: PG 26, 594-595. 599)

Fény, ragyogás, kegyelem a Szentháromságban és a Szentháromságból

Sohasem volt haszontalan a régi hagyomány, a katolikus Egyház hitének és tanításának kutatása, tudniillik amit az Úr átadott, az apostolok hirdettek, és az atyák pedig megőriztek. Ezen alapszik ugyanis az Egyház, s ha valaki ettől eltávolodik, már nem lehet keresztény, és nem is nevezhető többé semmilyen jogcímen kereszténynek.

Így tehát a Háromság szent és tökéletes, s az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben ismerjük meg. Semmi idegen vagy kívülről származó dolog nincs benne, és nincs összetéve teremtőből és teremtett dologból, hanem az övé a mindent teremtő és létrehozó erő. Természete egy és önmagával azonos, és tevékenysége is egy. Az Atya ugyanis mindent az Ige által a Szentlélekben cselekszik, s ily módon megmarad a Szentháromság egysége. Az Egyház így hirdeti az egy Istent, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van (Ef 4, 6). Mindennek fölötte áll, mint Atya, azaz eredete és forrása mindennek; mindent áthat, mégpedig az Ige által; s végül mindenben benne van: a Szentlélekben.

Szent Pál, amikor a lelki dolgokról ír a korintusiaknak, mindent az Atyaistenre, mint Főre vezet vissza a következő módon: A lelki adományok különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent végbevisz, ugyanaz (1 Kor 12, 4-6).

Amit a Szentlélek kinek-kinek kioszt, azt az Atya adja az Ige által. Hiszen ami az Atyáé, mindaz a Fiú tulajdona is; ezért mindaz, amit a Fiú a Lélekben ad, igazában az Atya ajándéka. Ehhez hasonlóan, amikor a Lélek bennünk van, az Ige is bennünk van, akitől kaptuk a Lelket, s az Igében az Atya is. Így válik valóra: Atyám és én hozzá megyünk, és benne fogunk lakni (Jn 14, 23). Ahol ugyanis fény van, ott van a ragyogás is; ahol pedig a ragyogás van, ott van a hatása is, és feltündököl a kegyelem.

Szent Pál ugyanezt a korintusiakhoz írt második levélben így tanítja: A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal (2 Kor 13, 13). A kegyelem és az ajándék ugyanis, amely a Szentháromságban adatik, az Atyától a Fiú által a Szentlélekben adatik. Mert amint az Atya a Fiú által adja a kegyelmet, úgy az adományokban való részesedés csak a Szentlélekben lehetséges. De amikor ebben részünk van, az Atya szeretetét, a Fiú kegyelmét és a Szentlélek egyesítő erejét mondhatjuk magunkénak.

 

 

Köszöntjük a Medárd, Zoárd, Félix, Annabella, Margit, Gréta, Barnabás, Villő, Antal és Vazul testvéreinket!

 

2025. 06. 08.

Pünkösdvasárnap

 

Hétfő:6.15 szentmise Anna gyógyulásáért, Bodajkon imanap, 10 óra szentmise papihivatásokér!

Kedd: 6.15 óra szentmise

Szerda: 6.15 óra szentmise

Csütörtök: 6.15 óra mise,

Péntek: 6.15 óra mise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra mise

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Szentháromság vasárnapján 11. órakor Máriaremetén egyházmegyei zarándoklat

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban keddtől-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor, vasárnap 9.30 szentmise

Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

 

Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

(Lib. 3, 17, 1-3: SCh 34, 302-306)

A Szentlélek elküldése

Az Úr megadta az Istenben való újjászületés hatalmát tanítványainak, amikor így szólt hozzájuk: Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében! (Mt 28, 19)

Azt ígérte ugyanis már a próféták által, hogy a végső időkben majd kiárasztja magát szolgáira és szolgálóira, hogy prófétáljanak. Ezért leszállott az Isten Fiára, miután az az ember Fiává lett, és általa kedve telt abban, hogy az emberi nemben lakjék, az emberek között maradjon, és szállást vegyen Isten teremtményeiben, teljesítse bennük az Atya akaratát, és megújítsa őket az elöregedésből Krisztus újdonságára.

Lukács írja, hogy a Szentlélek az Úr mennybemenetele után Pünkösdkor leszállt az apostolokra. Ő az, akinek hatalma van arra, hogy az összes népet elvezesse az életre, és megnyissa számukra az új szövetséget. Ezért minden nyelven egybehangzóan dicsőítették az Istent, mert a Szentlélek hozta egységre a különálló törzseket, és ő ajánlotta fel őket az Atyának, mint az összes nép zsengeáldozatát.

Az Úr is megígérte már előre, hogy elküldi a Vigasztalót, aki bennünket előkészít Istennek. Amint ugyanis a száraz búzaliszt víz nélkül nem lehet egy tésztává és egy kenyérré, úgy mi sem lehetünk Krisztus Jézusban egyek a mennyből származó víz nélkül. S ahogy a száraz föld képtelen termést hozni, ha nem jut nedvességhez, úgy mi is, akik előzőleg száraz fák voltunk, soha nem teremhetnénk az élet gyümölcseit a magától jövő isteni eső nélkül.

Testünk ugyanis a fürdő által nyeri el az egységet a romolhatatlansággal, lelkünk pedig a Lélek által.

Isten Lelke leszállt az Úrra, a bölcsesség és az értelem Lelke, a tanács és az erősség Lelke, a tudás és a jámborság Lelke és Isten félelmének Lelke (vö. Iz 11, 2), akit azután az Úr továbbadott Egyházának, amikor elküldte a Vigasztalót az egész földre, ahová az Úr szava szerint a sátán, mint a villám, bukott le az égből (Lk 10, 18). Éppen ezért van szükségünk az Isten harmatára, hogy meg ne égjünk, és terméketlenné ne váljunk, s ahol vádlónk van, legyen ott a Védelmezőnk is. Hiszen az Úr a Szentlélekre bízta emberét, aki rablók kezébe esett, akin ő maga megkönyörült, és bekötözte sebeit, aztán két királyi dénárt adott, hogy a Szentlélek által az Atya és a Fiú képét és belénk írt jelét magunkba fogadva gyümölcsöztessük a ránk bízott dénárokat, és megsokszorozva számoljuk le az Úrnak.

 

 

Köszöntjük a Tünde, Kármen, Anita, Klotild, Kevin, Bulcsú, Fatime, Regő, Norbert és Róbert testvéreinket!

 

2025. 06. 01.

Mennybemenetel vasárnap

 

Hétfő: 18 óra lelkigyakorlatos szentmise

Kedd: 18 óra lelkigyakorlatos szentmise

Szerda: 18 óra lelkigyakorlatos szentmise       

Csütörtök: 6.15 óra mise,

Péntek: 6.15 óra mise

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra mise

Vasárnap:8 óra mise, 17 óra bérmálási szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőn-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo de Ascensione Domini, Mai 98, 1-2: PLS 2, 494-495)

Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is.

Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk.

Ő már felmagasztalódott az egek fölé, de mégis elszenvedi azt, ami nyomorúságot csak érzünk mi, itt a földön élő tagjai. Ennek bizonyságát nyújtotta, amikor a mennyből megszólalt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9, 4) Máskor meg azt mondta: Éhes voltam, és adtatok ennem (Mt 25, 35).

Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint ő, de az iránta való szeretetünkkel mégis ott lehetünk.

Ő a mennyet el nem hagyta, amikor onnét leszállt hozzánk; de tőlünk sem távozott el, midőn ismét visszament a mennybe. Mert ő ott volt akkor is, amikor itt tartózkodott, amint ő maga is állítja szavával: Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13).

A vele való egység miatt mondta ezt, mivel ő a mi Fejünk, és mi az ő teste vagyunk. Ez tehát nem más, mint ő, mert mi is ő vagyunk, amint ő ember Fia lett miattunk, mi pedig az Isten fiai lettünk őmiatta.

Hiszen így mondja az Apostol: Ahogyan a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test, így Krisztus is (1 Kor 12, 12). Nem azt mondja: így Krisztus, hanem azt, hogy: így Krisztus is. Krisztus tehát sok tag, de csak egy test.

Leszállt a mennyből irgalma miatt, és nemcsak ő maga szállt fel a mennybe, hanem vele és benne mi is a kegyelem által, így nemcsak Krisztus szállt le, és nemcsak Krisztus szállt fel; éspedig nem azért, hogy a Fej méltósága elhalványuljon a testben, hanem azért, hogy a test egysége elválaszthatatlan legyen a Fejtől.

 

 

Köszöntjük az Orbán, Fülöp, Evelin, Hella, Emil, Csanád, Magdolna, Janka, Zsanett és Angéla testvéreinket!

2025. 05. 18.

Húsvét 5. vasárnap

 

Hétfő: 18 óra Anna gyógyulásáért szentmise

Kedd: 6.15 óra mise János édesapáért, 18 óra litánia

Szerda: 6.15 óra mise, 18 óra litánia

Csütörtök: 6.15 óra mise, 18 óra litánia

Péntek: 6.15 óra mise, 18 óra litánia

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 15 óra elsőáldozás, 19 óra mise Szilágyi családért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

 

Május 30-án a litániától 24 órás szentségimádást tartunk szombat esti miséig a békéért, családjainkért és az új Szentatyáért! Jelentkezni a honlapon vagy a sekrestyében lehet!

https://erdujvaros.hu/24-oras-szentsegimadas/

 

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőn-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Szent Maximus torinói püspök beszédeiből

(Sermo 53, 1-2. 4: CCL 23, 214-216)

Krisztus a mi húsvéti világosságunk

Krisztus feltámadása megnyitja a holtak birodalmát, az Egyház most megkeresztelt gyermekei megújítják a földet, a Szentlélek kinyitja a mennyországot; a holtak megnyílt birodalma pedig visszaadja a holtakat, a megújult föld életet ad a feltámadtaknak, és a megnyílt menny befogadja az oda felmenőket.

Ekkor megy a paradicsomba a gonosztevő, a feltámadt szentek pedig bemennek a szent városba, a holtak visszatérnek az élőkhöz. Krisztus feltámadásával így minden teremtmény mintegy meggazdagodva felmagasztosul.

Az alvilág visszaadja foglyait a mennynek, a föld a mennybe küldi azokat, akiket eltemetett, a menny bemutatja az Úrnak az odaérkezőket, így szenvedése egyetlen tettével Üdvözítőnk felemel a mélyből, feltámaszt a földből, lakást ad a mennyben.

Krisztus feltámadása ugyanis élet a holtak számára, megbocsátás a bűnösöknek, megdicsőülés a szenteknek. Ezért szólít fel a szent próféta minden teremtményt Krisztus feltámadásának ünneplésére, amikor arra buzdít, hogy ezen a napon, amelyet az Úr alkotott, örvendeznünk kell.

Krisztus világossága olyan nappal, amelynek nincs éjszakája, sem vége. Hogy pedig maga Krisztus ez a nappal, erről így tanít az Apostol: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel (Róm 13, 12). Így mondja: Múlóban az éjszaka, s nem azt, hogy: következik, így érthető ugyanis, hogy Krisztus világosságának eljövetelével messze fut a sátán sötétsége, s nem következik már rá a bűnök éjszakája; ez a véget nem érő fény elűzi az ősi homályt, és gátat vet a bűnök eláradásának.

Maga a Fiú az a nappal, akire istensége fényét titokzatosan ráárasztja az Atya. Ő tehát az igazi nap, aki Salamon ajkával így beszél: Én el nem múló fényt gyújtottam az égen (Sir 24, 6 Vulg.).

Amint tehát az égi napot egyáltalán nem követi éjszaka, úgy a Krisztustól kapott életszentséget sem követi a bűn sötétsége. Az égi nap ugyanis szakadatlanul fénylik, világít és tündöklik, és semmiféle sötétség sem homályosíthatja el, ugyanígy Krisztus világossága is szüntelen sugárzik, ragyog és tündöklik, de a vétkek semmiféle sötét homálya ki nem olthatja. Ezért mondja Szent János evangélista: A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel (Jn 1, 5).

Örvendezzünk tehát, testvérek, mindnyájan a mai szent ünnepen! Senki se vonja ki magát bűnei miatt e közös örömből; senkit se akadályozzon semmilyen bűnteher abban, hogy a többiekkel együtt ünnepeljen! Mert akármilyen nagy bűnös valaki, ezen a napon nem szabad kételkednie bűnei bocsánata felől, hiszen nem kicsi a mi biztatásunk: Ha a gonosztevő paradicsomot érdemelt, miért ne érdemelne bocsánatot a hívő keresztény?

 

 

Köszöntjük a Ferenc, Pongrác, Szervác, Noel, Bonifác, Zsófia, Szonja Botond és Paszkál testvéreinket!

2025. 05. 11.

Húsvét 4. vasárnap

 

Hétfő: 18 óra Anna gyógyulásáért szentmise

Kedd: 6.15 óra mise Duló, Bognár és Brenner családért, 18 óra litánia

Szerda: 6.15 óra mise édesanyáért, 18 óra litánia

Csütörtök: 6.15 óra mise lehunyt édesapáért, 18 óra litánia

Péntek: 6.15 óra mise, 18 óra litánia

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra mise Juhász Pálné és szülőkért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőn-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

(Hom. 14, 3-6: PL 76, 1129-1130)

Krisztus a jó Pásztor

Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz szeretem, és enyéim is ismernek engem (Jn 10, 14). Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek, azok megfogadják szavamat. Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az, aki nem szereti.

Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi hivatásunk veszélyei. Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai alapján, milyen veszélyekkel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg magatokat: az ő juhai vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az igazság fényéről? De hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által is ismeritek? Kérdem: ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy elfogadjátok, hanem úgy is, hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent idézett szavak János evangélista tolmácsolásában így hangzanak: Aki azt állítja, hogy ismeri az Istent, de parancsait nem tartja meg, az hazudik (1 Jn 2, 4).

Ezért így folytatja azonnal az Úr: mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom juhaimért (Jn 10, 15). Ezzel világosan megmondta: abban nyilvánul meg az, hogy én ismerem az Atyát és engem ismer az Atya, hogy életemet adom a juhaimért, vagyis azt, hogy én mennyire szeretem az Atyát, azzal a szeretettel mutatom meg, amely engem a juhaimért meghalni késztet.

Azután ismét a juhokról szólva így folytatja: Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik (Jn 10, 27). Kevéssel előbb ezt mondta róluk: Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál (Jn 10, 9). Belép az ember a hit által; kilép, amikor a hitből a szemlélődésre jut el, a hitbeli ismeretből a látásra, és így talál táplálékra az örök lakomán.

Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel követi, az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak legelője pedig nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki boldogsága. A választottak dús legelője ugyanis Istennek színről színre látott arca, amelynek véget nem érő és teljesen zavartalan szemléletében éltető táplálékkal töltekezik a lelkük.

Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy abban mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott vigadozók boldogsága is hívogat minket. Buzduljunk neki, testvérek, éledjen bennünk újjá, tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki így szeret, az már az ég felé menetel.

Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e törekvéstől az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító kellemességek se térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a vándor, aki egyszerre elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján egy szép virágos rétet megpillant.

 

Köszöntjük a Mónika, Flórián, Györgyi, Ivett, Frida, Gizella, Mihály, Gergely, Ármin és Pálma testvéreinket!

2025. 05. 04.

Húsvét 3. vasárnap

 

Hétfő: 18 óra Anna gyógyulásáért szentmise

Kedd: 18 óra litánia

Szerda: 18 óra litánia

Csütörtök:18 óra litánia

Péntek: 6.15 óra mise Miklósért, 18 óra litánia

Szombat: 6.30 óra mise,

 8 és 9 óra között gyónási lehetőség,

9 óra közösségi ház takarítása,

17 óra Érd-Ófaluban Bogner Mária Margit mise /Itt nem lesz esti mise!/

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőn-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védőiratából

(Cap. 66-67: PG 6, 427-431)

Az Eukarisztia megünneplése

Az Eukarisztia vétele senki másnak nincs megengedve, csak annak, aki hiszi, hogy igaz az, amit tanítunk, és azután a bűnbocsánat és az újjászületés fürdőjében már megkeresztelkedett, és úgy él, ahogy azt Krisztus meghagyta.

Mert az Eukarisztiát nem közönséges kenyérként, sem közönséges italként vesszük magunkhoz, hanem úgy, mint az Isten Igéje által megtestesült Jézus Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek a mi üdvösségünkért felvett testét és vérét. Éppígy erről a táplálékról – amelyben az ő szavait tartalmazó imával hálát adunk, és amelyből testünk és vérünk az átváltozás értelmében táplálkozik – azt a tanítást kaptuk, hogy ez ugyanannak a megtestesült Jézusnak a teste és vére.

Mert az apostolok is az ő irataikban, amelyeket evangéliumoknak nevezünk, azt tanítják, hogy Jézus így hagyta meg nekik: hogy tudniillik, kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott, ezeket mondotta: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ez az én testem; hasonlóképpen kezébe vette a kelyhet, hálát adott, és ezeket mondotta: Ez az én vérem, és hogy mindezt egyedül csak rájuk bízta. Ettől az időtől kezdve magunk között mi is folyton megújítjuk az ő emlékezetét, és mi, akik ezt végezzük, befogadjuk mindazokat, akik ezt kívánják; és mindenkor egységben vagyunk. Mindenért, amit magunkhoz veszünk, áldjuk a mindenség Teremtőjét Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek által.

Vasárnap a városokból és a falvakból mindnyájan egy helyre összejövünk, és az apostolok buzdításait vagy a próféták írásait olvassuk, amennyire az idő engedi.

Amikor pedig a lektor elvégezte az olvasást, az elöljáró int és buzdít a hallott fontos dolgok követésére.

Ezután mindnyájan felállunk, és közösen imádkozunk; majd – mint említettük – imádkozás után kenyeret és bort és vizet hoznak; és az elöljáró – amennyire erejéből telik – imádságot és hálaadást mond, s a nép ráfeleli: Ámen. Majd azokat, amikkel hálaadást mondtunk, szétosztják, és a jelenlevők mindegyike magához veszi, a távollevőknek pedig diakónusok viszik el.

Azok, akik tehetősek, és szándékukban áll – ki-ki a maga mértéke szerint –, adakoznak, és a gyűjtés eredményét az elöljárónak átadják, és ő osztja szét az árváknak és özvegyeknek, a betegeknek és azoknak, akik valami miatt arra rászorulnak, a börtönben sínylődőknek, valamint az ott tartózkodó jövevényeknek; egyszóval minden rászorulónak gondját viseli.

Vasárnap ugyanis mindnyájan egybegyűlünk, azért, mert ez a hétnek első napja, amikor Isten a sötétséget megszüntette, és az anyagvilágot megteremtette; de azért is, mert Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a napon támadt fel a halálból. A szombat előtti napon keresztre feszítették őt, s harmadnap, azaz vasárnap, apostolai és tanítványai előtt megjelent, és megtanította őket arra, amiket nektek is megfontolás végett továbbadtunk.

 

 

Köszöntjük a Zita, Mariann, Valéria, Péter, Katalin, Kitti, Fülöp, Jakab, Zsigmond és Tímea testvéreinket!

2025. 04. 27.

Húsvét 2. vasárnap

 

Hétfő: 18 óra Anna gyógyulásáért szentmise

Kedd: 6.15 óra mise

Szerda: 6.15 óra mise

Csütörtök: 6.15 óra mise, 18 óra litánia

Péntek: 6.15 óra mise, 18 óra litánia

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra mise Hartai családért

Vasárnap:8 óra mise, 19 óra szentmise

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo 8 in octava Paschæ 1, 4: PL 46, 838. 841)

Új teremtmény Krisztusban

Hozzátok szól beszédem, akik most született gyermekek vagytok, Krisztusban kicsinyek, az Egyház új hajtásai, kik az Atya kegyelme, az Anyaszentegyház termékenységének bizonyságai vagytok, szent sarjadék, új csapat, megtiszteltetésünk virága és munkánk gyümölcse, örömünk és koszorúnk vagytok mind, akik itt álltok az Úrban.

Apostoli szavakkal fordulok hozzátok: Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen (Róm 13, 14), hogy az életben is felöltsétek azt, akit a szentségben felöltöttetek. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban (Gal 3, 27-28).

Ugyanez az ereje a szentségnek; ugyanis ez az új élet szentsége, és ez az új élet most azzal kezdődik, hogy minden eddig elkövetett bűn bocsánatot nyer, s ez az élet tökéletessé lesz a halottak feltámadásakor. A keresztségben ugyanis eltemetkeztetek Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus feltámadt a halálból, úgy ti is új életre keljetek (vö. Róm 6, 4).

Most pedig éljetek majd a hitünk szerint, ameddig csak az Úr engedi, hogy ebben a halandó testben zarándokoljatok: a ti biztos utatok pedig, akihez törekedtek is, maga az emberré lett Krisztus Jézus, aki oly kegyes volt, hogy értünk emberré lett. Ő ugyanis sok kedvességet tartogat azok részére, akik őt félik, és ezt majd azok elé tárja, és tökéletessé teszi azoknak, akik benne remélnek, hiszen az, amit most még csak reményben kaptunk meg, majd valóságban is a mienk lesz.

Ma van újjászületéstek nyolcadik napja; ma kapjátok meg hitünk látható jelét, miként az ősatyák korában is a testi születés nyolcadik napján volt a körülmetélés. Ezért maga az Úr is testi halálával magát kiüresítette, és ugyanabban a testében – amely többé már meg nem hal – feltámadt, és a vasárnapi napot megpecsételte a saját feltámadásával. Ez a nap a szenvedése utáni harmadik nap, a napok sorrendjében pedig szombat után a nyolcadik nap, vagyis a hét első napja.

Ezért ti is, mivel megkaptátok ezt a szentséget, és a Szentlélek foglalóját is lelketekbe vettétek, még nem a teljes valóságban, de már a biztos reményben, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönt van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a ti életetek megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen (Kol 3, 1-4).

 

Köszöntjük a Tivadar, Konrád, Csilla, Noémi, Béla, György, Debóra, Márk és Ervin testvéreinket!

2025. 04. 20.

Húsvétvasárnap

 

Húsvéthétfő: 8 óra Anna gyógyulásáért szentmise

Kedd: 6.15 óra mise

Szerda: 6.15 óra mise

Csütörtök: 6.15 óra mise Gyuriért

Péntek: 6.15 óra mise

Szombat: 6.30 óra mise óra Békési és Teleki család meghalt tagjaiért, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra mise

Vasárnap:8 óra mise Vera mamáért, 19 óra szentmise kisbaba foganásáért

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőn 9.30, kedd-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor, vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Melito szárdeszi püspök húsvéti szentbeszédéből

(Nn. 2-7. 100-103: SCh 123, 60-64. 120-122)

A feltámadt Krisztus magasztalása

Testvéreim! Szeretném, ha megértenétek, hogy a húsvéti misztérium új is, de régi is; örök, de időben történő is; mulandó, de enyészhetetlen is; halandó, de halhatatlan is.

Régi ez a húsvéti misztérium a mózesi törvény értelmében, de új a megtestesült Ige szerint; időben történő, ha mint előképet nézzük, de örök, mert kegyelemközlő; mulandó, mint a bárány feláldozása, de enyészhetetlen, Urunk életét tekintve; halandó, ha eltemetését nézzük, de halhatatlan, ha a halálból való feltámadását tekintjük.

A Törvény az régi, de új az Ige; az előkép időbeli, de a kegyelem örök; a bárány mulandó, elenyészhetetlen azonban az Úr, akit ártatlan bárányként áldoztak fel, de Istenként támadt életre.

Mert mint juhot leölésre vitték, de ő nem volt juh; elnémult, mint a bárány (Iz 53, 7), de ő nem volt bárány. Az előkép szétfoszlott, és a valóság megmaradt: a bárány helyett Isten van, a juh helyett ember, az emberben pedig Krisztus, aki mindent magába foglal.

Tehát a bárány feláldozása és a régi húsvét ünneplése, sőt maga az egész törvény Jézus Krisztusban véget ért. Őmiatta volt minden az Ószövetségben, és még inkább őmiatta van minden az Újszövetségben.

A Törvény ugyanis Igévé vált, a régi újjá vált (mindkettő pedig Sionból és Jeruzsálemből eredt), és a parancsolatból kegyelem lett, az előképből valóság, a bárányból Isten Fia, a juhból ember, az emberből Isten.

Urunk ugyanis Isten létére magára vette az emberi természetet, szenvedett a szenvedőkért, fogoly lett a bilincsbe vertekért, halálra ítélték a gonosztevőkért, eltemették őt a megholtakért, de feltámadt sírjából, és ezt a nagy igét sugározta a világba: Ki az, aki ítéletet mond felettem? Álljon hát elém (vö. Iz 50, 8). Én feloldottam az elítéltet, életre keltettem a halottat, és az eltemetettet a sírból feltámasztottam. Ki mer ellentmondani nekem? Hiszen én vagyok a Krisztus, aki a halált megsemmisítettem, ellenségem felett diadalt arattam, az alvilág hatalmát letiportam, a rettenthetetlen ellenséget megkötöztem, és az embert az egek magasába emeltem: én, aki Krisztus vagyok.

Jöjjetek tehát, emberi nemzedékek mindnyájan, akiket mind ez ideig a bűn forrasztott egybe, és fogadjátok bűneitek bocsánatát. Én vagyok ugyanis a ti megbocsátástok, én vagyok az üdvösség Pászkája, én vagyok az értetek feláldozott Bárány, én vagyok a benneteket tisztára mosó víz, én vagyok a ti életetek, én vagyok a ti feltámadásotok, én vagyok a ti világosságotok, én vagyok a ti üdvösségetek, én vagyok a ti Királyotok. Én felviszlek titeket a magas égbe, új életre keltelek titeket, és megmutatom nektek a mennyei Atyát; jobbom erejével támasztalak fel titeket.

 

 

Köszöntjük az Ida, Tibor, Anasztázia, Csongor, Joakim, Rudolf, Klára, Andrea és Emma testvéreinket!

2025. 04. 13.

Virágvasárnap

 

Hétfő: 18 óra Anna gyógyulásáért szentmise, utána képviselőtestületi gyűlés

Kedd: 6.15 óra mise Katona Imre és Imréné

Szerda: 6.15 óra mise, 18 óra lelkipásztori munkatársak megbeszélése

Nagycsütörtök: 19 óra utolsóvacsora emlékmiséje, virrasztás

Nagypéntek: 18 óra szertartások, kereszt hódolat, áldoztatás

Szombat: 8 óra szentsír nyitás, 9 és 10 óra között gyónási lehetőség, 19 óra feltámadási mise, körmenet

Vasárnap:8 óra mise ételszenteléssel, 19 óra szentmise kisbaba foganásáért

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőn-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Szent András krétai püspök szónoklataiból

(Oratio 9 in ramos palmarum: PG 97, 990-994)

Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya!

Jöjjetek, mi is menjünk fel az Olajfák hegyére, fussunk Krisztus elé, aki Betániából ma visszatért, és önként vállalta a tiszteletreméltó és boldogító szenvedést, hogy bevégezze üdvözítésünk szentségét, mi pedig az előttünk járóval találkozzunk.

Íme, jön, és önként Jeruzsálem felé veszi útját. Jön, aki értünk alászállt a magas égből, hogy minket, akik a bűn mélységébe zuhantunk, fölemeljen magához, amint a Szentírás mondja: minden fejedelemség, hatalom, erő és minden néven nevezendő méltóság fölé (Ef 1, 21).

Íme, jön, nem dicsőséges fényben, nem győzelmi pompában. Nem vitatkozik – úgymond –, és nem kiabál, senki sem hallja szavát (Mt 12, 19). Hétköznapi ruhában és egyszerű kísérettel, szelíden és alázatosan vonul be.

Nosza, siessünk mi is ezzel a szenvedésére igyekvővel, tartsunk együtt azokkal, akik elébe vonultak. De ne úgy, hogy pálmaágakat és ruháinkat terítsük útja elé szőnyeg gyanánt, hanem amennyire csak tőlünk telik, megalázódó lélekkel, őszinte szívvel és elhatározással mi magunk boruljunk le elébe, hogy befogadhassuk a hozzánk jövő Igét, és így magát az Istent, akit soha senki föl nem foghat.

Urunk örül annak, hogy ilyen szelídnek mutatkozik előttünk, hiszen ő valóban szelíd, de a mi esendő gyarlóságunk fölé emelkedik. Örül annak, hogy közénk jött, hogy hasonló lett hozzánk, és hogy e hasonlósága által magához emel bennünket, és visszavezet magához minket.

Aki jóllehet a mi áldozataink és kicsinységünk fölött áll, amint a Szentírás is mondja: – gondolom, saját dicsősége és isteni természete miatt is – felszállt az egekbe, az örök egekbe (Zsolt 67, 34). Ennek ellenére azonban egyáltalán nem szakította meg a velük való kapcsolatát, és az embereket a földi élet alacsonyságából egyik dicsőségről a másikra emeli, hogy végül a maga mennyei dicsőségébe vigye.

Ezért tehát saját magunkat terítsük Krisztus lába elé, ne pedig a ruháinkat, ne elfonnyadó fa- és cserjeágakat, amelyek már gyümölcsöt sem hozhatnak, és az emberi szem előtt is csak pár óráig szépek. Mi inkább az ő kegyelmébe és magába Krisztusba öltözzünk, amint a Szentírás is mondja: Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3, 27). Mi magunk boruljunk ruháink helyett a lábai elé.

Mi pedig, akiket előbb a bűn bíborvörösre festett be, de azután a keresztség vizébe merülve már a bárány hófehér gyapjának csillogó fehérsége ékesít, most már ne fonnyadó pálmaágakat, hanem saját magunkat mutassuk be győzelme jutalmaként a halál legyőzőjének.

Mondjuk hát mindennap a boldog gyermekek énekét, lelkünk átszellemült pálmaágait lengetve feléje: Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya! (Jn 12, 13)

Köszöntjük a Vilmos, Herman, Dénes, Dusán, Zsolt, Leó, Szaniszló, Gyula és Száva testvéreinket!

 

2025. 04. 07.

Nagyböjt 5. vasárnap

 

Hétfő: 18 óra Anna gyógyulásáért, szentmise, 18.30 óra szentségi katekézis

Kedd: 6.15 óra mise,

Szerda: 6.15 óra mise

Csütörtök: 6.15 óra mise

Péntek: 6.15 mise, 18 óra keresztúti ájtatosság

Szombat: 6.30 óra mise, 8 és 9 óra között gyónási lehetőség, 19 óra előesti mise Poszpisek és Ági család halottaiért, Barkaszenteléssel, körmenettel és Passióval

Vasárnap: 8 óra mise, 19 óra szentmise

Jegyesoktatási sorozat, házasságra felkészítés 2025. január 20-án 18.30-kor indult.

Szentség felkészítő sorozat minden hónap második és negyedik hétfőjén 18.30-kor.

Elérhetőségek: erdujvaros.hu és ujvaros(kukac)puspokseg.hu

Parkvárosban hétfőn-péntekig ¾ 7 órakor, szombaton 17.30 órakor vasárnap 9.30 szentmise

 Szentmisék Érdújtelepen vasárnap 11 óra

Szent Atanáz püspök húsvéti leveleiből

(Ep. 14, 1-2: PG 26, 1419-1420)

Az Úr ünnepét nem szavakkal, hanem tettekkel ünnepeljük

Nagyon közel van már hozzánk az Ige, aki értünk tett mindent, a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki megígérte, hogy majd állandóan velünk marad. Ezért mondja hangos szóval: Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig (Mt 28, 20). Ahogyan ő a jó pásztor, a főpap, az út és az ajtó, és így mindenünk lett, ugyanígy nyilvánvaló, hogy ő lett az ünnepi lakománk és ünnepi örömünk is, amint az Apostol is mondja: Húsvéti Bárányunkat, Krisztust, feláldozták (1 Kor 5, 7), akire vártunk. Ő fényt derít a Zsoltáros szavára is, aki így beszél: Istenem, ujjongó örömöm, ments meg azoktól, akik leskelődnek körülöttem (vö. Zsolt 31, 7). Ez az igazi ujjongó öröm, ez a valódi ünnep: mert ez a bűnnek az eltörlése. Hogy pedig valaki ide eljuthasson, ahhoz erkölcsi tisztaságra van szüksége, és arra, hogy lelke mélyén csendben elmélkedjék Isten félelmében.

A szentek, amíg csak éltek, úgy örvendeztek, mintha állandó ünnepet ültek volna. Egyikük, Szent Dávid, éjszaka nem egyszer, hanem hétszer kelt fel, és könyörgéseivel engesztelte Istent. Másikuk, Mózes, himnuszt énekelt örömében, és dicsőítő éneket dalolt, mert sikerült legyőzni a fáraót és mindazokat, akik rabszolgamunkákkal sanyargatták a zsidókat. Ismét mások szüntelen boldog örömmel végezték szent szolgálatukat, mint a nagy Sámuel és Szent Illés. Ők erkölcsi életükben valóban megszabadultak a bűntől, és most ünnepelnek a mennyországban. Örömmel szemlélik hajdani vándorlásukat, amikor még homályban jártak, és már világosan meg tudják különböztetni az előképtől a beteljesedést.

Hát mi, akik most ünneplünk, milyen útra induljunk? S ehhez az ünnephez közeledve kit válasszunk vezetőnknek? Senki mást, szeretett testvéreim, csak azt, akit ti magatok is velem együtt Urunknak vallotok, Jézus Krisztust, aki így szólt: Én vagyok az út (Jn 14, 6). Ő az – amint Szent János mondja –, aki elveszi a világ bűnét (Jn 1, 29); ő tisztítja meg lelkünket, amint ezt valahol Jeremiás próféta mondja: Álljatok az utakra, és nézzétek, kérdezősködjetek, hogy melyik a jó út, és azon majd megtaláljátok lelketek jobbulását (vö. Jer 6, 16).

Régen a bakok vére és a bikák hamva, amit a bűnösökre hintettek, csak arra volt jó, hogy a testet tisztítsa meg; most Isten Igéjének kegyelme által mindenki egészen megtisztul; ha most őt követjük, lehetővé válik számunkra, hogy már itt, a mennyei Jeruzsálem előcsarnokában azt az örök ünnepet előre ízlelgessük. A szent apostolok, akik az Üdvözítőt vezérükként követték, akkor is, most is ennek a kegyelemnek tanítómesterei, azt mondták ugyanis: Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged (Mt 19, 27). Tudniillik mi követjük az Urat, és az Úr napját nemcsak szóval, hanem tettekkel ünnepeljük.

Köszöntjük az Zalán, Árpád, Hugó, Áron, Richárd, Izidor és Vince testvéreinket!

Jézus Szíve Plébánia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.