1. január 1-jén, Szűz Mária, Isten anyja ünnepén Rolandas Makrickas bíboros nyitotta meg a Santa Maria Maggiore bazilika Szent Kauját a Jubileumi Szentév alkalmából.

Az eseményt megelőzte a Szent kapuk megnyitása a Szent Péter Bazikiában, a Lateráni Bazilikában és a Rebibbia börtönben. Az ötödik kapu megnyitása a Falakon Kívüli Szent Pál Bazilikában lesz majd.

„Kérjük a kegyelmet, hogy ez a Szentév ösztönözzön minket arra, hogy az Úr útján járva hiteles és őszinte törődéssel, odafordulással legyünk a szeretteink, a betegek, a szegények és azok iránt, akik letértek az igazság, öröm és béke útjáról.” – mondta a bíboros. Majd imájában Szűz Máriához fordult: „Vezess minket Jézushoz: az idő teljességéhez.”

A Santa Maria Maggiore bazilika Szent Kapuját Luigi Enzo Mattei szobrászművész készítette a 2000-es Szentévre. A kaput Szent II. János Pál pápa áldotta meg 2001. december 8-án.

Első alkalommal 2016-ban nyitotta meg Ferenc pápa az irgalmasság Szentéve alkalmából. Az egyik ajtószárnyon a Madonna látható, mint a „római nép megmentője”. A másik ajtószárnyon Jézus látható, amint jobb karját Édesanyja és a keresztény emberek felé tárja.

Amikor a két ajtószárny nyitva van, Krisztus és a Madonna alakja a belépő hívők felé fordul, és a karjaik helyzete miatt úgy tűnik, mintha beinvitálnák az embereket.

Az ajtó felső részén az angyali üdvözletet és pünkösdöt ábrázoló bibliai jelenetek láthatók. Az ajtó alsó részén két zsinat figyelhető meg, az Efezusi Zsinat és a II. Vatikáni Zsinat.

Jézus Szíve Plébánia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.