Immár hagyományos módon idén március 12. és 19. között rendezik meg hazánk
templomaiban a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést.
Az adományozók a Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a
templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat, valamint az
egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat
Az összegyűlt adományokból a Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszercsomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak rászoruló családoknak. A
kisgyermekes családok esetében a csoportok édességgel, apró ajándékokkal is
kiegészítik a csomagokat.
Hogyan lehet bekapcsolódni a gyűjtésbe?
- Bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával: liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara,
olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea –
akár 1 kg liszt is segítség! - A 1356-os adományvonal hívásával – ez hívásonként 500 forint támogatást
jelent - vagy a gyűjtés hírének terjesztésével, a Facebook felhívás megosztásával