A Női Kör első találkozóján szép számmal gyűltek össze plébániánk nőtagjai, akiknek közös célja, hogy nőiségüket a keresztény értékek mentén éljék meg. Ehhez ad tudást és muníciót a minden hónap második szerdáján a közösségi házban megrendezett találkozó, ahol Ferenc atya vezetésével gondoljuk végig a nők Istentől rendelt méltóságát és helyét a világban. Együttgondolkodásunk alapjául Szent II. János Pál pápa Mulieris Dignitatem című apostoli levele, valamint a Wojtyla asszonyai – Nők egy pápa életének tükrében című könyv szolgál.
Szeretettel várunk minden kedves hölgyet a következő találkozón december 11-én, 18.30-kor!
A Mulieris Dignitatem c. apostoli levél online is olvasható itt.
Az alkalomhoz fűződő benyomásait egyik résztvevőnk, Urbánkó Regina is megfogalmazta saját Facebook oldalán. A bejegyzés itt olvasható.