A mi két fillérünk

November 10-én, vasárnap újabb jó hangulatú délutánt töltöttek együtt Kisifiseink a közösségi házban. Legnagyobb örömünkre egyre több gyermek dönt úgy, hogy csatlakozik a klubhoz, így rekordszámú résztvevővel indult a foglalkozás. Gyertyafényes imádság után kötetlen...

KisIFI-klub az őszi szünet első hétvégéjén

Október utolsó vasárnapján már 16 órakor találkoztunk a közösségi házban, hiszen éppen túl voltunk az óraátállításon. A gyerekek vidáman gyülekeztek a földszinten, ismerősként üdvözölve egymást. Mint mindig, együtt vonultunk fel az emeletre, ahol a megszokott üdvözlés...

KisIFI-klub a közösségi házban

A második szeptemberi találkozónkon már sok gyermek ismerősként, jóbarátként üdvözölte egymást, ugyanakkor szeretettel fordultak az újonnan érkezők felé is. Befogadták őket, és ezt szóban is megfogalmaztuk, hiszen foglalkozásunk vezérfonala az aznapi evangéliumi...

KisIFI-klub a közösségi házban

A tanév első ifiklubjában a születésnaposunk megáldása után azt gondoltuk végig, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. A napi evangélium mentén nemcsak beszélgettünk róla, hanem meg is tapasztaltuk, milyen élmény az, amikor korlátozva vagyunk az érzékelésben és a...

Fiatalok és gyerekek az öröm útján

Május 12-én délután újra találkozhattak plébániánk fiataljai a közösségi házban. Rövid beszélgetés, előkészület után a gyerekek és a kísérő felnőttek Ferenc atya vezetésével járták végig az Öröm útjának 14 állomását.

Jézus Szíve Plébánia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.