Úrnapi szentmise és körmenet

Úrnapján – az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepén – szentmisével és körmentettel ünnepeltünk az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézust.

Pápalátogatás – lezárult az előregisztráció!

Április 29-én, szombaton a Szentatya a Papp László Sportarénában találkozik a fiatalokkal (elsősorban gimnazista és egyetemista korosztállyal).  Azokat, akik elküdték előzetes regisztrációjukat az eseményre, e-mail-ben tájékoztatjuk a továbbiakról.

Apák napi szentmisék

A katolikus egyház hagyományos március 19-én, Szent József napján ünnepli az édesapákat.  A hagyományokhoz híven apák napi szentmisék helyszíne volt templomunk is.

Nagyböjti élelmiszergyűjtés

Immár hagyományos módon idén március 12. és 19. között rendezik meg hazánk
templomaiban a nagyböjti tartósélelmiszergyűjtést.
Az adományozók a Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a
templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat, valamint az
egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat.

Jézus Szíve Plébánia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.